A projekt címe
Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XX. kerületében
A projekt rövid leírása
A projekt célja, hogy könnyebben és biztonságosabban lehessen kerékpárral megközelíteni a XX. kerületben lévő fontos forgalomvonzó létesítményeket, úgymint a köz- és oktatási intézményeket, üzleteket, a közösségi közlekedés megállóit, valamint a lakóövezeteket. Fontos, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is minden korosztály számára elérhető legyen, illetve a fejlesztések jóvoltából egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett – akár a közösségi közlekedéssel társítva is. A célok elérését segíti, hogy a kerület jó földrajzi, domborzati adottságai kedveznek a kerékpáros közlekedés számára. A fejlesztések révén elsősorban a kerületen belüli, illetve kerületközi összeköttetést kívánjuk erősíteni. A belváros elérésére – a nagyobb távolság miatt – főleg a közösségi közlekedéssel kombinálva lehet alternatíva a kerékpározás, így itt a kerékpár és a közösségi közlekedés közötti könnyű átszállás biztosítását kell előtérbe helyezni.
A projekt azonosító száma
VEKOP-5.3.1-15-2016-00020
A támogatás jellege
Európai uniós projekt
Támogató
Nemzeti Fejlesztési Központ
A támogatás Fővárosi Önkormányzatra jutó összege
1 370 000 Ft
A támogatás intenzitása
100%
Megvalósítás befejezési dátuma
2023.11.15
Bővebben
https://budapest.hu/hirek/2025/07/07/kozlekedesbiztonsagi-fejlesztesek-budapest-xx-keruleteben