Lakás pályázatok

"Lakásfelújítási, karbantartási támogatás” a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérlői számára szociális helyzet alapján

Pályázati adatlap szerint

A pályázat benyújtásával elérhető támogatással a Fővárosi Önkormányzat azon bérlőit kívánja segíteni, akiknek jövedelmi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a lakással kapcsolatos, szerződésben rögzített fenntartási kötelezettségeiket teljesítsék. A támogatás lehetőséget nyújt a lakhatás körülmények jó színvonalának megtartására, illetve javítására. A keretösszegből kizárólag olyan feladatok támogatására kerülhet sor, melyek megvalósítása nem a bérbeadó kötelessége, mivel azt a lakásbérleti szerződés a bérlő feladataként határozza meg.

Jelen pályázati kiírás keretében pályázatot nyújthat be a Fővárosi Önkormányzattal a pályázat benyújtásakor lakásbérleti jogviszonyban álló magánszemély.

Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Főosztály (1052. Budapest, Városház u. 9-11.)

Benyújtás határideje

2023.03.31

A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati adatlap kitöltésével nyújtható be. A támogatás adatlap sem formájában, sem alakjában nem változtatható. Kézzel írott pályázatok feldolgozására nincs lehetőség. A pályázati adatlap letölthető a www.budapest.hu honlapról.


A pályázat 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat) zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként vagy gyorspostai szállítás igénybevételével kell beküldeni.


A borítékra kérjük írják rá: Pályázat - "Lakásfejújítási, karbantartási támogatás" - 2022.

Elbírálás határideje

A pályázat beérkezéstől követő 30 nap.

Kiértesítés határideje