A Fővárosi Közgyűlés ülései

A Fővárosi Önkormányzat érdekkörébe tartozó gazdasági társaságok üzleti tervezésére valamint gazdasági adatszolgáltatására vonatkozó eljárásrend elfogadásáról

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
1798/2016.(12.07.) érdemi határozat Felkéri a főpolgármestert, hogy az alapítói döntésről a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése értelmében az érintett gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit értesítse az 1796-1797/2016. XII. 7.) Főv. Kgy. határozatok végrehajtása érdekében.
1797/2016.(12.07.) érdemi határozat Budapest Főváros Önkormányzata legalább 50 %-os tulajdonában álló gazdasági társaságok esetében kezdeményezi a társaságok további tagjai, részvényesei felé a társaság létesítő okiratának alábbi tartalmú módosítását: - az ügyvezetés feladata, hogy a Társaság az alapító által elfogadott, Monitoring-Controlling Kézikönyv hatályban lévő rendelkezései alapján lássa el az üzleti tervezéssel, valamint a gazdasági adatszolgáltatással kapcsolatos feladatait. Ennek érdekében felkéri a fopolgármestert, hogy e társaságok vezető tisztségviselőjét (tisztségviselőit) tájékoztassa a Budapest Főváros Önkormányzata tag/részvényes kezdeményezéséről és felhatalmazza a Főpolgármestert az érintett társaságok tulajdonosai között a társaság működésére és/vagy irányítására vonatkozó megállapodásra tekintettel esetlegesen szükséges, tulajdonosok közötti egyeztetés lefolytatására.
1796/2016.(12.07.) érdemi határozat Úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos, valamint közvetett tulajdonában lévő gazdasági társaságok létesítő okiratát az alábbi tartalommal kívánja módosítani: - az ügyvezetés feladata, hogy a Társaság az alapító által elfogadott, Monitoring-Controlling Kézikönyv hatályban lévő rendelkezései alapján lássa el az üzleti tervezéssel, valamint a gazdasági adatszolgáltatással kapcsolatos feladatait. Ennek érdekében a Ptk. 3:112. § (3) bekezdése alapján utasítja a Budapest Főváros Önkormányzata kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit a társaságok, valamint a gazdasági társaság tulajdonában lévő társaságok létesítő okirata fenti tartalmú módosításának előkészítésére és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása céljából történő előterjesztésre.
1795/2016.(12.07.) érdemi határozat Úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat - 100 %-os, illetve legalább 50 %-os résztulajdonában álló gazdasági társaságok Budget program szerinti üzleti tervezésére, - a közvetett tulajdonban álló társaságok üzleti terv beküldésére, valamint - a Fővárosi Önkormányzat közvetlen (100 %-os, legalább 50 %-os tulajdonában lévő) gazdasági társaságok gazdasági adatszolgáltatására, illetve - közvetett tulajdonában lévő és a Fővárosi Önkormányzattal fennálló közszolgáltatási, illetve közfeladatellátási szerződés alapján fővárosi önkormányzati forrásban részesülő gazdasági társaságok gazdasági jellegű adatszolgáltatására 2017. évtől az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti Monitoring-Controlling kézikönyv alapján kerüljön sor.
1794/2016.(12.07.) érdemi határozat hatályon kívül helyezi az 1963/2013. (XI. 14.) Főv. Kgy. határozatot.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től