A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat az elővárosi közösségi közlekedés feladatellátásifeltételeinek elfogadására

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
1452/2016.(10.26.) ügyrendi határozat Úgy dönt, hogy sorrendben előrébb hozza és most tárgyalja meg az alábbi előterjesztéseket: - Javaslat a 23800/7 helyrajzi számon felvett, természetben a Budapest XIII. kerület, Margitszigeten található volt palackozóüzem bérbeadására a Budapesten megrendezendő 2017-es vizes világbajnokság akkreditációs központjának kialakítása céljából; - Javaslat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. alapszabályának módosítására; - Javaslat a Ludovika Campus kiemelt állami beruházással érintett ingatlan egységes tulajdoni helyzetének megteremtését szolgáló, illetve az M4 metró-projekt kelenföldi P+R parkoló ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését szolgáló, a Magyar Állammal történő ellenértékes jogügyletekre; - Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelet módosítására; - Javaslat a 4-es metró beruházásához kapcsolódó, Budapest XI. ker. 2545/22 és a 2792/2 helyrajzi számú ingatlanok telekalakítása keretén belüli terület cseréjére; - Javaslat a Duna-parti építési szabályzat III. ütem (XXII. kerület) elfogadására; - „Tervezési előkészítés a Millenniumi Földalatti Vasút rekonstrukciójához és jármű-beszerzéséhez” tárgyú projekttel kapcsolatos döntések meghozatalára; - Javaslat a margitszigeti helyi zajvédelmi szabályok alkalmazhatóságának előzetes vizsgálataival kapcsolatos döntésre; - Javaslat a volt Óbudai Gázgyár kármentesítése tárgyában kivitelezési közbeszerzési dokumentáció elfogadásáról; - Javaslat a FŐTÁV Zrt. osztalékelőleg fizetésével kapcsolatos döntések meghozatalára; - Javaslat a BKV Zrt. 2016. évi üzleti tervének módosítására; - Javaslat a Városháza épületének energetikai korszerűsítése beruházás megvalósításáról szóló konzorciumi együttműködési megállapodás megkötésére; - Javaslat az FTSZV Kft. reorganizációjával kapcsolatos döntések meghozatalára; - Javaslat a 2013. évi TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázatok egyes támogatási szerződéseinek módosítására; - Felterjesztési javaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosítására; - Javaslat kerékpárosbarát fejlesztésekre irányuló „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására” című dokumentumok megkötésére a VEKOP-5.3.1-15 jelű „Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten” című pályázati kiírásra történő támogatási kérelmek benyújtása kapcsán; - Javaslat az FCSM Zrt.-vel kötendő 2016. évi megállapodások megkötésére; - Javaslat a Duna-parti építési szabályzat VI. ütem és KÉSZ XXII. kerület, Sörház utca – Duna folyam – Budapest közigazgatási határa – 30a vasútvonal északi határa által határolt terület tervéhez kapcsolódó környezeti értékelés szükségességének, valamint a környezeti értékelés konkrét tartalmának és részletezettségének eldöntésére.
1451/2016.(10.26.) érdemi határozat Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 56. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a BHÉV Budapesti Helyiérdekű Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BHÉV Zrt.) legfőbb szerveként elfogadja a Társaság alapszabályának módosítását és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályát az előterjesztői kiegészítés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, valamint felkéri a főpolgármestert a dokumentumok aláírására és kiadására. Felkéri a főpolgármestert, hogy a fenti tulajdonosi döntésről értesítse a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése alapján.
1450/2016.(10.26.) érdemi határozat Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 23. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a 45. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva a. ingyenesen átruházza a BHÉV Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt.-ben fennálló 11.000.000.000 Ft névértékű társasági részesedését a Magyar Állam részére a személyszállításról szóló 2012. évi XLI. törvény 4. § (3) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott közfeladat állam általi ellátásának elősegítése érdekében; b. jóváhagyja és megköti az önkormányzati tulajdonba tartozó társasági részesedés ingyenes állami tulajdonba adásáról szóló megállapodást a Magyar Állammal (képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel) az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti tartalommal, valamint felkéri a főpolgármestert annak aláírására.
1449/2016.(10.26.) érdemi határozat Felkéri a főpolgármestert, hogy az agglomerációs közösségi közlekedés ellátásának új rendszerének figyelembevételével vizsgálja felül a folyamatban lévő fejlesztési feladatok ellátását, az ehhez szükséges egyeztetések lefolytatásával, az erre irányuló további intézkedések meghatározásával, különös tekintettel a BKK előkészítésében zajló „M2-es metróvonal és a Gödöllői HÉV összekötésének, a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításának - tervezése” projekttel kapcsolatos feladatokra.
1448/2016.(10.26.) érdemi határozat Felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Fővárosi Önkormányzat feladatkörében 2016. november 1-ig ellátott integrált helyi és elővárosi közlekedés finanszírozási időszakának áttekintése és lezárása érdekében, az elszámolási kérdések rendezésével, figyelemmel a Fővárosi Önkormányzat és a Kormány között létrejött Budapest 21 együttműködési megállapodás rendelkezéseire is.
1447/2016.(10.26.) érdemi határozat Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Budapest Főváros Önkormányzata és a BKK Zrt. közötti feladat-ellátásról és közszolgáltatásról szóló keretmegállapodás, valamint a BKK 2016. évi üzleti terve megfelelő módosításának előkészítéséről és azt terjessze a Közgyűlés elé.
1446/2016.(10.26.) érdemi határozat Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a Budapest közlekedésszervezési feladatainak ellátásáról szóló 20/2012. (III. 24.) Főv. Kgy. rendelet szükséges módosításáról és terjessze azt a Közgyűlés elé.
1445/2016.(10.26.) érdemi határozat Felkéri a főpolgármestert, hogy az agglomerációs közösségi közlekedés ellátásának új rendszerére történő zökkenőmentes átállás, valamint a személyszállítási közszolgáltatások ellátásának zavartalan és folyamatos biztosítása érdekében az érintett társaságok bevonásával gondoskodjon a szükséges intézkedések megtételéről, külső szervezetekkel történő egyeztetésekről.
1444/2016.(10.26.) érdemi határozat Jóváhagyja és megköti a) az előterjesztés – előterjesztői kiegészítés 3. sz. melléklete szerint módosított – 3. sz. mellékletét képező NFM és Fővárosi Önkormányzat közötti a fővárosi és elővárosi vasúti szolgáltatásokról szóló megállapodást; b) az előterjesztés – előterjesztői kiegészítés 4. sz. melléklete szerint módosított – 4. sz. mellékletét képező NFM és Fővárosi Önkormányzat közötti a fővárosi és elővárosi autóbuszos szolgáltatásokról szóló megállapodást, mellyel egyben hozzájárul az NFM és a BKK Zrt. között a HÉV szolgáltatások, illetve az agglomerációs autóbuszos szolgáltatások tárgyában 2013. október 14-én kötött megállapodások közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodásoknak a Fővárosi Önkormányzat, valamint a BKK, mint közlekedésszervező által történő aláírásáról.
1443/2016.(10.26.) érdemi határozat Az előterjesztésben bemutatott elvek és feladatmegosztás alapján egyetért az agglomerációs közösségi közlekedés megrendelői feladatainak a Magyar Állam részére 2016. november 1-jével történő átadásával, azzal, hogy az elővárosi és a helyi közösségi közlekedés integrált jellegének biztosítása, a szolgáltatási színvonal fenntartása-javítása, valamint az utazóközönség zavartalan és folyamatos ellátása, valamint az EBRD finanszírozásból megvalósuló elektronikus jegyrendszer fenntartható, és a felek érdekeit szolgáló működtetése érdekében az agglomerációs feladatok ellátása során a jövőben is együttműködnek.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től