A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat a "HOSTIS" Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány alapító okiratának módosítására

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
243/2015.(02.25.) érdemi határozat Módosítja a „HOSTIS” Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány alapító okiratát – a kuratóriumi tagok személyében és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek való megfelelés céljából – az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert az alapító okirat módosítás, valamint az előterjesztés 5. számú melléklete szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására és kiadására, illetve a módosítások bírósági nyilvántartásba vétel iránti eljárás megindítására.
242/2015.(02.25.) érdemi határozat tudomásul veszi Kovács-Asztalos Noémi, a „HOSTIS” Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány kuratóriumi tagjának lemondását, és ezzel egyidejűleg a Kuratóriumba határozatlan időre új tagnak Tóth Andreát választja meg azzal, hogy díjazását a Kuratórium állapítja meg. Felkéri a főpolgármestert, hogy az új tagot a megválasztásáról értesítse.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től