A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat Budapest Főváros Önkormányzata 1998. évi költségvetési koncepciójára

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
01744/1997.(12.18.) érdemi határozat Hatályon kívül helyezi az 1578/1996.(XI.28.) Főv.Kgy. határozat c) pontját. (38 igen, 4 tartózkodás, 16 ellenszavazat)
01743/1997.(12.18.) érdemi határozat Úgy dönt, hogy az 1998. évi részletes költségvetés elfogadása előtt előterjeszthetők jóváhagyásra a 4 éves fejlesztési tervben 1998. évi indításra tervezett beruházások 70 %-a, valamint az 1998-1999. évi útfelújítási keret terhére tervezett feladatok engedélyezési okmányai. (38 igen, 4 tartózkodás, 16 ellenszavazat)
01742/1997.(12.18.) érdemi határozat a/ Az 1998. évre intézményracionalizálásra tervezett szabad forrásokból az alábbi célokra és feltételekkel biztosít támogatást; - Ágazati szinten koordinált átszervezési, létszámcsökkentési, önkormányzati forrásból finanszírozott folyó működési kiadási megtakarítást eredményező feladatok kiadásaira abban az esetben, ha a vállalt megtérülési idő nem haladja meg a 10 évet. - Az oktatási ágazatban a szakképzés területén elvi szinten már elhatározott racionalizálás konkrét intézkedéseihez szükséges kiadásokra. Ezen két célnál az intézkedések hatásaként vállalt megtakarítások 60%-a az adott ágazatnál marad minőségi fejlesztésre (kivéve, ha a központi pályázati kiírás másként rendelkezik). - A megtérülési idő és megtakarítás figyelembevétele nélkül a szociálpolitikai és gyermekvédelmi ágazatnál a szakmai minimumfeltételek megteremtéséhez szükséges kiadások támogatására. - Legfeljebb 3 éves visszapótlási kötelezettség mellett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott intézmények működési kiadási megtakarítást eredményező racionalizálási intézkedéseihez szükséges kiadások támogatására. A visszapótlási kötelezettség vállalásáról olyan megállapodást kell kötnie a Főpolgármesteri Hivatalnak az érintett intézménnyel, amely garantálja az ideiglenes pénzeszközátadás megtérülését. - A költségvetés-tervezés területén elkezdett reformok folytatásához szükséges kiadásokra. b/ Felhatalmazza a főpolgármestert, hogy az 1998. évi költségvetésbe betervezésre kerülő intézményracionalizálási keret terhére a pályáztatást indítsa el. (38 igen, 4 tartózkodás, 16 ellenszavazat)
01741/B/1997.(12.18.) érdemi határozat Úgy dönt, hogy az 1581/1996.(XI.28.) számú határozatában szereplő kötvénykibocsátási szándékát 1998. évre kiterjeszti, a Budapest Főváros Önkormányzat 1997. évi költségvetéséről szóló 8/1997.(III.14.) Főv.Kgy. rendelet 1. § (6), (7) bekezdésében foglalt feltételrendszer alapulvételével.
01741/A/1997.(12.18.) érdemi határozat A részletes tervezőmunka számítási alapjául elfogadja Budapest Főváros Önkormányzata 1998. évi költségvetési koncepciójára előterjesztett javaslatot. (38 igen, 4 tartózkodás, 16 ellenszavazat)
01740/1997.(12.18.) érdemi határozat Az éves fejlesztési költségvetések tervezési munkaanyagaként elfogadja Budapest Főváros Önkormányzata 1998- 2001 évekre szóló 4 éves fejlesztési tervét, az előterjesztés 2.sz. melléklete szerint. (38 igen, 4 tartózkodás, 16 ellenszavazat)
01739/1997.(12.18.) érdemi határozat tudomásul veszi az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti hétéves (1998-2004) finanszírozási prognózist, elismeri a kiegyensúlyozott önkormányzati költségvetés eléréséhez szükséges, az előterjesztésben javasolt lépéseket azzal, hogy azokat az éves költségvetések meghatározásánál (és azok módosításánál) a fővárosi közszolgáltatások szükségleteinek figyelembe vételével kell ütemezni. (38 igen, 4 tartózkodás, 16 ellenszavazat)
01738/1997.(12.18.) érdemi határozat nem fogadta el az Oktatási Bizottságnak a Fővárosi Önkormányzat 1998. évi költségvetési koncepciójában az oktatási valamint a gyermek és ifjúságvédelmi ágazatra vonatkozó módosító indítványait. (18 igen, 29 tartózkodás, 9 ellenszavazat)
01737/1997.(12.18.) érdemi határozat nem fogadja el a Kereskedelmi, Turisztikai és Fogyasztói Érdekvédelmi Bizottságnak a Fővárosi Önkormányzat 1998. évi költségvetési koncepció Fővárosi Idegenforgalmi Alapra vonatkozó módosító indítványait. (22 igen, 24 tartózkodás, 13 ellenszavazat)
01736/1997.(12.18.) érdemi határozat nem fogadja el Manninger Jenő módosító indítványát. (21 igen, 17 tartózkodás, 21 ellenszavazat)
01735/1997.(12.18.) érdemi határozat nem fogadja el Horváth lászló módosító indítványát. (21 igen, 17 tartózkodás, 22 ellenszavazat)

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től