A Fővárosi Közgyűlés ülései

Napirend

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
01107/1994.(10.27.) érdemi határozat az ülés napirendjét az alábbiakban állapitja meg: 1./ a./ A Fővárosi Önkormányzat Csepeli Kórház orvosigazgató álláspályázatának eredménytelenné nyilvánítása. b./ Koncsos Ferenc igazgató magasabb vezetői megbizásának visszavonása. c./ Ritterné Vajta Mária önálló képviselő inditványa d./ Pro Urbe Budapest Díj adományozása. e./ Javaslat a Vízművek vezérigazgatójának kinevezésére. 2./ A Fővárosi Önkormányzat oktatási intézményei alapító okiratainak felülvizsgálata, feladat és elnevezés változás, intézmény alapítása. 3./ Javaslat a választási plakátok egyes középületeken, illetve a közterület meghatározott részein történő elhelyezésének tilalmáról szóló 2O/1994. (IV.11.) sz. főv. önkormányzati rendelet módosítására. 4./ Javaslat számítógép beszerzésére. 5./ Javaslat a Közgyűlés állásfoglalására a köztársasági megbizott törvényességi észrevételére. 6./ a./ A Fővárosi Önkormányzat 1994. évi költségvetéséről szóló 1O/1994. (III.1O.) önk. rendelet módosítása az 1994. évi tanévi feladatváltozások finanszirozása érdekében. b./ Állategészségügyi telep engedélyokirat módosítása. c./ A gyermek és ifjúságvédelmi ágazat 1994-95. évi alapfeladatának ellátásához szükséges 57,5 mFt biztosítása. 7./ Miniszterelnöki Hivatallal kötendő szerződés. 8./ A Világbank városi közlekedési programjának jelenlegi helyzete, javaslat a hiteltárgyalások lefolytatására. 9./ MILLFAV rehabilitációs programjának engedélyokirat módosítása. 1O./ Javaslat a Fővárosi Pedagógiai Intézet és a Fővárosi Pályaválasztási Tanácsadó felújítási programjának jóváhagyására. 11./ Javaslat a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukció célokmányának jóváhagyására. 12./ Fiumei úti temető ingyenes használati joga. 13./ kedvezményes hitelfelvétel a "német szénsegélyből". 14./ Budapest Főváros Levéltára új épületének beruházása. 15./ Ebédszünet utáni első: a./ Közüzemi társaságok átalakításával kapcsolatos cégbejegyzések és a Fővárosi Cégbíróság által elrendelet alapító okirat módosítások. b./ Közgyűlési határozat módosítása. c./ Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Fővárosi közterület-fenntartó Vállalat gazdasági társasággá történő átalakítására. d./javaslat a Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Temetkezési Intézet gazdasági társasággá történő átalakítására. e./javaslat a Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Ingatlan Műszaki Vállalat gazdasági társasággá történő átalakítására. f./ Javaslat a Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat gazdasági társasággá történő átalakítására. 16./ A Fővárosi Fürdőigazgatóság működési feltételeinek biztosítása. 17./ Budapesti levegőtisztaság-védelmi mérőhálózat továbbfejlesztése. 18./ Fővárosi Önkormányzat értelmi fogyatékosok Otthona Darvastó szolgálati lakás elidegenitése. 19./Tájékoztató 1995. évben érvényben lévő (fővárosi érdekeltségű) telekalakitási és építési tilalmakból adódó intézkedések megtételéről különös tekintettel az egyes korlátozások megszüntetésének lehetőségeire, valamint szükséges korlátozások anyagi fedezetének nagyságrendjére. 2O./ Tétényi csata emlékére emlékmű állítása. 21./ MATÁV részvények értékesítése. 22./ Együttműködési szerződés a XVII. ker. Naplás út menti keleti bányatérség még fel nem töltött gödreinek tömedékelésére és a teljes térség rekultivációjára, valamint erdő telepítésére. 23./ Fővárosi parkolásfejlesztés aktuális kérdései. 24./ Dunakeszi II. Hulladéklerakó környezetvédelmi műszaki védelem kiépítése beruházási cél. 25./ Törvényalkotás kezdeményezése a gyermek és ifjúságvédelemről, valamint a szociális és gyámhivatalokról. 26./ Merényi Kórház célokmány 27./ Együttműködési megállapodás Budapest-Zágráb között. 28./ Az 1-es villamos Dél-budai vonalvezetése, beruházási cél. 29./ Javaslat a 4-es villamos vonalának meghosszabbítására az Etele térig. 3O./ Óbudai sziget. 31./ Napház-Khamorro elnevezésű kisebbségi közművelődési intézmény létrehozása. Tájékoztatók: - Beszámoló a szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság 4 éves működéséről. - Tájékoztató a főpolgármestert átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. - Beszámoló a Foglalkoztatáspolitikai Bizottság munkájáról - "Munkanélküliség helyett vállalkozás" alapitvány beszámolója a működés megkezdésétől 1994. IX. 3O-ig. - Tájékoztató a Fővárosi Önkormányzat Központi Műszaki Nyilvántartó és Mérnöki iroda Magasépítési Tervtára katalógus készítése helyzetéről. - Tájékoztató Budapest Főváros Önkormányzata 1994. évi költségvetésében tervezett beruházások várható teljesítéséről az elmaradás okairól.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től