A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat intézményvezetői pályázat kiírására

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
621/2024.(10.30.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés j) pontja szerinti felterjesztési jog gyakorlása keretében kezdeményezze a feladatkörrel rendelkező miniszternél a kulturális tevékenységet végző közalkalmazottakról szóló 475/2020. (X. 30.) Korm. rendelet olyan módosítását, amely állat- és növénykertek esetében a magasabb vezetői megbízáshoz, vezetői megbízáshoz nem követel meg közművelődési szakképzettséget vagy szakképesítést.
620/2024.(10.30.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel: - a főpolgármester által kijelölt személy, - az intézmény Közalkalmazotti Tanácsa által delegált 1 tag, - szakmai érdekképviseleti szövetség, illetve egyesület: Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének képviselője, - a Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Főosztály által delegált személy, - Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke.
619/2024.(10.30.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki, 5 év határozott időtartamra az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás közzététele érdekében.
618/2024.(10.30.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel: - a főpolgármester által kijelölt személy, - az intézmény Közalkalmazotti Tanácsa által delegált 1 tag, - az intézmény Szakszervezete által delegált 1 tag, - szakmai érdek-képviseleti szervezet tagja, - Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Főosztály által delegált két személy, - Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke.
617/2024.(10.30.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására pályázatot ír ki, 5 év határozott időtartamra az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás közzététele érdekében.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től