A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat személyi döntések meghozatalára

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
662/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata mint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma: 01-10-043152, adószáma: 12165814-2-44, székhelye: 1034 Budapest, Szőlő utca 38., a továbbiakban: Társaság) egyedüli részvényese, a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva a) Oláh Józsefet a Társaság igazgatósági tagi tisztségéből 2023. szeptember 30. napjával visszahívja, b) Lédermayer Reginát a Társaság igazgatósága tagjává 2023. október 1. napjától 2024. november 30. napjáig szóló határozott időre megválasztja, c) az igazgatóság tagja havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresében állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 223/2020. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakra figyelemmel történhet.
661/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata mint a BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszáma: 01-09-662345, adószáma: 12282672-2-42, székhelye: 1106 Budapest, Fehér út 1/b., a továbbiakban: Társaság) egyedüli tagjának egyedüli részvényese, a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva a) Nemes Balázst a Társaság felügyelőbizottsági tagsági, egyben elnöki megbízatásból 2023. szeptember 30. napjával visszahívja, b) Szabó Bencét a Társaság felügyelőbizottsága tagjává, egyben elnökévé 2023. október 1. napjától 2024. november 30. napjáig szóló határozott időre megválasztja, c) a felügyelőbizottság elnöke havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér havi összegének másfélszeresében állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 223/2020. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakra figyelemmel történhet.
660/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata mint a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma: 01-10-043037, adószáma: 12154481-4-44, székhelye: 1072 Budapest, Akácfa u. 15., a továbbiakban: Társaság) egyedüli részvényese, a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva a) Sóber Szabolcsot a Társaság igazgatósági tagi tisztségéből 2023. szeptember 30. napjával visszahívja, b) Korsós Borbála Erzsébetet a Társaság igazgatósága tagjává 2023. október 1. napjától 2024. november 5. napjáig szóló határozott időre megválasztja, c) az igazgatóság tagja havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresében állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 223/2020. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakra figyelemmel történhet.
659/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata mint a BKV Panoráma Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszáma: 01-09-886420, adószáma: 14047116-2-42, székhelye: 1072 Budapest, Akácfa utca 15., a továbbiakban: Társaság) egyedüli tagjának egyedüli részvényese, a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva a) Béni Kornél Józsefet a Társaság felügyelőbizottsági tagsági megbízatásból 2023. szeptember 30. napjával visszahívja, b) Kerekes Andreát a Társaság felügyelőbizottsága tagjává 2023. október 1. napjától 2024. november 30. napjáig szóló határozott időre megválasztja, c) a felügyelőbizottság tagja havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétharmadában állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 223/2020. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakra figyelemmel történhet.
658/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata mint a József Attila Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszáma: 01-09-917955, adószáma: 21452323-2-41, székhelye: 1134 Budapest, Váci út 63., a továbbiakban: Társaság) egyedüli tagja, a Társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva a) Benza Málnát a Társaság felügyelőbizottsági tagsági megbízatásból 2023. szeptember 30. napjával visszahívja, b) Béni Kornél Józsefet a Társaság felügyelőbizottsága tagjává 2023. október 1. napjától 2024. november 30. napjáig terjedő határozott időre megválasztja, c) a felügyelőbizottság tagja havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétharmadában állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 223/2020. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakra figyelemmel történhet.
657/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Kormányrendelet 4. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottság felkérésére vonatkozó intézkedéseket.
656/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Kormányrendelet 4. § (1) bekezdés e) pontjában előírtaknak megfelelően a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviselőjeként Baranyi Krisztinát és Hassay Zsófiát kéri fel.
655/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy munkáltatói jogkörében eljárva, az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Kormányrendelet 2. § (1) bekezdése alapján a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör ellátására pályázatot ír ki az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázati felhívás megjelentetése érdekében.
654/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) bekezdés a) pontja alapján kérésének megfelelően 2024. december 31. napjával közös megegyezéssel megszünteti Barda Beátának a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató feladatainak ellátására létrejött munkaviszonyát. Felkéri a főpolgármestert a szükséges munkaügyi intézkedés megtételére és kiadmányozására.
653/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapesti Nagybani Piac Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma: 01-10-041754, adószáma: 10759028-2-43, székhelye: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 353., a továbbiakban: Társaság) soron következő közgyűlésén Budapest Főváros Önkormányzata mint részvényes meghatalmazottjaként és képviseletében szerződés alapján eljáró BFVK Zrt. képviselője kötött mandátummal eljárva „igen” szavazatával támogassa a következő döntés meghozatalát, egyben felkéri a főpolgármestert a részvényes képviselő meghatalmazásának aláírására és kiadására: a) a Társaság közgyűlésének napjával dr. Lévai István Zoltánt a Társaság felügyelőbizottsági tagságából visszahívja, b) a Társaság közgyűlését követő naptól 2024. december 13. napjáig szóló határozott időre a Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja Papp Tibort, c) a felügyelőbizottsági tag havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér összegének másfélszeresében állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel történhet.
652/2023.(09.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata mint a Szabad Tér Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszáma: 01-09-919030, adószáma: 18228531-2-43, székhelye: 1122 Budapest, Városmajor, hrsz.: 6835/17, a továbbiakban: Társaság) egyedüli tagja, a Társaság legfőbb szerve hatáskörében eljárva a) megválasztja 2023. október 1. napjától 2024. november 30. napjáig tartó határozott időre a Társaság felügyelőbizottsági tagjának egyben elnökének Gábor Györgyöt, b) a felügyelőbizottság elnöke havi díjazását a naptári hónap első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér havi összegben állapítja meg azzal, hogy a díjazás felvétele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 223/2020. (II. 26.) Főv. Kgy. határozatban foglaltakra figyelemmel történhet.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től