A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum indítványa alapján nyilvános pályázat kiírására

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
605/2022.(06.29.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az „Utcai megkereső és ártalomcsökkentő program megvalósítása Budapesten” című pályázati felhívásra beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottságba az alábbi szakembereket kéri fel: - Főpolgármesteri Iroda által delegált személy - Általános Főpolgármester-helyettes által delegált személy - BKEF tisztviselői (elnök, társelnök, koordinátor) - BKEF munkacsoport vezetői.
604/2022.(06.29.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy pályázatot ír ki szervezetek számára „Utcai megkereső és ártalomcsökkentő program megvalósítása Budapesten” címmel, a támogatásból utcai szerhasználói és szenvedélybeteg emberek számára nyújtott program biztosítása valósítható meg a pályázatban foglalt feltételek szerint, ennek érdekében jóváhagyja az előterjesztés mellékleteként csatolt pályázati kiírást. Felkéri a főpolgármestert, hogy gondoskodjon az előterjesztés mellékletében szereplő pályázati felhívás Budapest Portálon való közzétételéről.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től