A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat a BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021. feladattal kapcsolatos döntések meghozatalára

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
1509/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021. feladat megvalósításáról szóló megállapodás 1. számú módosításának megkötését az előterjesztés 4. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a megvalósítási megállapodás 1. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1508/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a 7931 azonosító számú BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 - Budapest XV. ker., Erdőkerülő u. és XV. ker., Zsókavár utca megnevezésű felújítási feladat engedélyokiratának 1. számú módosítását az előterjesztés 3. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7931 azonosító számú engedélyokirat 1. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1507/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a 7930 azonosító számú BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 - Budapest XIV. ker., Vezér utca (Füredi u. - Fogarasi út) megnevezésű felújítási feladat engedélyokiratának 1. számú módosítását az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7930 azonosító számú engedélyokirat 1. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1506/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a 7929 azonosító számú BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 - Budapest VI. ker., Podmaniczky utca (Bajcsy Zsilinszky út - Teréz krt.) megnevezésű felújítási feladat engedélyokiratának 1. számú módosítását az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7929 azonosító számú engedélyokirat 1. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1505/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy a BKK 2020-2023. évi útfelújítási programjának kivitelezési feladatához kapcsolódó szerződéshez szükséges önkormányzati forrást a mindenkori éves költségvetési rendeletben a „883701 Út-, hídfelújítás” cím kiadási előirányzatán a „BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021” feladaton mindösszesen bruttó 3.220.000 ezer Ft értékben, a 2022-2024. években a következő ütemezéssel biztosítja: 2022. évre bruttó 2.900.578 ezer Ft, 2023. évre bruttó 313.846 ezer Ft, 2024. évre bruttó 1.766 ezer Ft.
1504/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy az 1503/2021. (X. 27.) Főv. Kgy. határozat szerint elrendelt előirányzat átcsoportosítás-, illetve módosításnak megfelelően terjessze a Közgyűlés elé a Budapest Főváros Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetéséről szóló 69/2020. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosítását.
1503/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetéséről szóló 69/2020. (XII. 29.) önkormányzati rendelet 1. melléklete 28. fejezetén belül a „BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021” feladathoz, valamint a „BKK Zrt. 2021-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés” feladathoz kapcsolódóan 2021. évi előirányzat-módosítást rendel el a „883701 Út-, hídfelújítás” cím kiadási, valamint a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatán az előterjesztés 5. melléklete szerint.
1502/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a „BKK Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021” megnevezésű feladatot új 3.220.000 ezer Ft összköltséggel, meghosszabbított határidővel a BKK Zrt. útján valósítja meg. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7864 azonosító számú engedélyokirat 2. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től