A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat V. kerületi közterületeken képfelvevők kihelyezésére

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
1535/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a 7912 egyedi azonosító számú, a „Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság informatikai rendszerének fejlesztése 2020” megnevezésű feladat engedélyokiratának 1. számú módosítását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7912 egyedi azonosító számú engedélyokirat 1. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1534/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény (Kftv.) 7. § (3) bekezdésében foglaltak alapján kijelöli a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő V. kerület, Deák Ferenc tér felszíni, evangélikus templom előtti közterületet (hrsz.: 24359), valamint a Városháza ingatlan (hrsz.: 24357) Károly körút felé eső, közforgalom céljára átadott területét (’Városháza park’) annak érdekében, hogy azokat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság bűnmegelőzési, illetve közbiztonsági célból bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon előbbin 2 (két) darab, utóbbin pedig 6 (hat) darab képfelvevőből álló térfelügyeleti technikai rendszer telepítésével és üzemeltetésével megfigyelje a Kftv. 7. § és 7/A. §-ában foglaltak szerint és a képfelvevőkkel készített felvételeket a jogszabályoknak megfelelően kezelje. Felkéri a főpolgármestert gondoskodjon arról, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a képfelvevőkkel összefüggő adatkezelésre vonatkozó a Kftv. 7. § (4) bekezdése, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 16. §-a szerinti tájékoztatást legkésőbb a képfelvevők kihelyezését megelőző napon a budapest.hu portálon, továbbá a honlapján közzé tegye. Továbbá felkéri a főpolgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetőjét.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től