A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat a BKK Zrt.-vel Kerékpárforgalmi hálózati terv elkészítésére irányuló megállapodás megkötésére

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
1542/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet 46. § (3) bekezdése szerint eseti jelleggel magához vonja ugyanezen rendelet 1. melléklet szerinti táblázat 2.8a. sorában a Tulajdonosi Bizottságra átruházott hatáskört és jóváhagyja a „TOP projektek – Kerékpárforgalmi hálózati terv elkészítése” feladat megvalósításához szükséges megállapodást az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal és felkéri a főpolgármestert, hogy Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1541/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy az 1540/2021. (X. 27.) Főv. Kgy. határozat szerint elrendelt előirányzat-átcsoportosítás, illetve -módosításnak megfelelően terjessze a Közgyűlés elé a Budapest Főváros Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetéséről szóló 69/2020. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosítását.
1540/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetéséről szóló 69/2020. (XII. 29.) önkormányzati rendelet 1. melléklete 28. fejezetén belül az új „TOP projektek – Kerékpárforgalmi hálózati terv elkészítése” feladat 2022. évi forrásának biztosítása érdekében a „TOP-2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítése keret” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadásainak előirányzatát 25.400 ezer Ft-tal, ezzel egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a „880802 Főépítészi és városrendezési feladatok” cím kiadási előirányzatát az előterjesztés 2. melléklete szerint.
1539/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy az új „TOP projektek – Kerékpárforgalmi hálózati terv elkészítése” feladatot a Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel kötendő megállapodás útján, bruttó 25.400 ezer Ft összköltséggel, 100%-ban európai uniós támogatásból 2022. évben valósítja meg.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től