A Fővárosi Közgyűlés ülései

Javaslat a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi Útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport” tárgyú feladattal kapcsolatos döntések meghozatalára

Határozatok
Döntés száma Határozat Határozat szövege
1501/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021, 6 utca felújítása feladatra vonatkozó kivitelezési együttműködési megállapodás 1. számú módosításának megkötését az előterjesztés 9. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a kivitelezési együttműködési megállapodás 1. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1500/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a) a 7934 azonosító számú, Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 X. ker., Mádi utca (Sibrik Miklós út - Kada utca), In-house kivitelezés, b) a 7935 azonosító számú, Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 XX., Mártírok útja (Határ út - Kossuth Lajos utca), In-house kivitelezés, c) a 7949 azonosító számú, Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 XXII. ker., Kossuth Lajos utca (Savoyai Jenő tér - Tóth József u.), In-house kivitelezés, d) a 7937 azonosító számú, Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 XX. ker., Kossuth Lajos utca (Szent Erzsébet tér - Jókai Mór utca), In-house kivitelezés, e) a 7938 azonosító számú, Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 XV. ker., Esthajnal utca (Közvágóhíd utca - Szántóföld út), In-house kivitelezés, f) a 7940 azonosító számú, Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport/2021 XV. ker., Bogáncs utca (Régi Fóti út - Esthajnal utca), In-house kivitelezés megnevezésű feladatok engedélyokiratainak 1. számú módosítását az előterjesztés 3-8. mellékletei szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7934, a 7935, a 7949, a 7937, a 7938 és a 7940 azonosító számú engedélyokiratok 1. számú módosításait Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1499/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés I. csoport” felújítási feladat megvalósításáról szóló Útfelújítások megvalósítása és kivitelezése feladat megvalósításáról megnevezésű megvalósítási megállapodás 2. számú módosításának megkötését az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a megvalósítási megállapodás 2. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1498/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) 46. § (3) bekezdése alapján eseti jelleggel magához vonja a Tulajdonosi Bizottság SZMSZ 1. melléklet 6.2. sora szerinti átruházott hatáskörét és jóváhagyja a 7864 azonosító számú a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi útfelújítási program – Kivitelezés I. csoport” felújítási feladat engedélyokiratának 2. számú módosítását az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal. Felkéri a főpolgármestert, hogy a 7864 azonosító számú engedélyokirat 2. számú módosítását Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében eljárva írja alá.
1497/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi Útfelújítási program – Kivitelezés I. csoport” feladat megvalósításához szükséges 2022. évi 394.271 ezer Ft forrást a „883701 Út-, hídfelújítás” cím kiadási előirányzatán a 2022. évi költségvetési rendeletben biztosítja.
1496/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy az 1495/2021. (X. 27.) Főv. Kgy. határozat szerint elrendelt előirányzat átcsoportosítás-, illetve módosításnak megfelelően terjessze a Közgyűlés elé a Budapest Főváros Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetéséről szóló 69/2020. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosítását.
1495/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy Budapest Főváros Önkormányzata 2021. évi összevont költségvetéséről szóló 69/2020. (XII. 29.) önkormányzati rendelet 1. melléklete 28. fejezetén belül a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi Útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport” és a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi Útfelújítási program – Kivitelezés I. csoport” feladatokhoz kapcsolódóan a „883701 Út-, hídfelújítás” cím, valamint a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” cím kiadási előirányzatán és a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatán a 2021. évi pénzügyi teljesítés érdekében szükséges előirányzat átcsoportosítást hajt végre az előterjesztés 10. melléklete szerint.
1494/2021.(10.27.) érdemi határozat A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi Útfelújítási program – Kivitelezés I. csoport” tárgyú feladatot 1.843.000 ezer Ft összköltséggel, 2022. december 31-i határidővel, míg a „Budapest Közút Zrt. 2020-2023. évi Útfelújítási program – Kivitelezés II. csoport” feladatot 3.141.000 ezer Ft összköltséggel, változatlan határidővel a Budapest Közút Zrt. útján valósítja meg. A feladatok között a szükséges források biztosítása érdekében költség átcsoportosítás történik.

Adatok köre

Az adatbázisban az alábbi adatok találhatók meg a Közgyűlés üléseiről:

  • Előterjesztés címe (nyílt és zárt) 1990. október 31-től
  • Előterjesztés dokumentumai (csak nyílt) 2001. november 29-től
  • Határozatok 1990. október 31-től
  • Jegyzőkönyv (csak nyílt) 1990. október 31-től